Vidám forgatag kellős közepén találkoztam  vele.  Magas volt, karcsú, sudár, mint a jegenye. Elém állt és így szólt:

- Szabad egy táncra?
S gyönyörű fogsora megcsillant. Később hazakísért. Azután így szólt:
- Te nagyon tetszel nekem.
Azóta több, mint egy év telt el, mely olyan gyorsan szállt el, mint egy pillanat. Egy nap az iskolától haza indultam, mikor megláttam. Kezét egy lány szorította.
- Ó, hát így szeret engem?
Ekkor az aszfalton feltűnt egy fekete autó, és én szótlanul az úttestre léptem, többre nem emlékszem... Amikor magamhoz tértem, hatalmas tömeg állt körülöttem, csak őt nem láttam, akit a legjobban kerestem. Körülnéztem, s akkor vettem észre, hogy mellettem egy test hevert. Igen, ő volt a bátor, aki mentett saját testével. Élet alig volt benne,  de még így szólt:
- Az a nővérem volt. - S ajkán boldog mosoly volt. Ekkor már a halállal birkózott, s ezt mondta:
- Te akármit mondasz és gondolsz, én akkor is szeretlek!
Ajkán vércsepp buggyant ki. Keserű, maradós önvád örökös gyásza már az egész életem, mert volt egy fiú,  aki azzal halt meg: - Én akkor is szeretlek!

Forrás: laudetur.hu