Erdei út a forrás felett,
mely úgy körbevezet,
beépített zeg-zúg kunyhók,
itt-ott azért van épület.

Szőlőfürtök a lugasokon,
megművelt szép kertek,
két tó veszi félkaréjban,
ezek a Zátonyi telkek.

A fához csuklik fejed,
melyet te ültettél,
tétován megállsz az ajtó előtt,
amit valaha magadnak készítettél.

Galambdúcról szólni édes,
tépdessük a gondűző lugast,
így szüret idején a felszakadt
emlékekről - tépdessük a tapaszt.

Senki sem szólt hozzád,
csak a zátonyi szelet hallod,
ülsz tákolt asztalodnál,
kezedben boros kupád tartod.

Ne tágíts magadtól, ember,
szemedbe hazudik a sorsod,
a világ csalogat - de hallgatja hibáit,
ne add a kincset - mert elszórják mosolyod.