Másnak a mása nem vagyok,
saját szárnyammal szárnyalok,
igaz néha kurtítják röptömet,
vagy gáncsolják lépteimet.

Önteltség parazsát taposom,
szállnék boldogan szabadon,
gondolatok fortyogó üstjéből,
pokol őrjítő tűzétől,
sivatagnak homokdűnéiből,
kiválasztom a nekem tetsző szavakat,
így adom nyelved alá szavamat.

Eztán jöhetnek a kotnyelesek,
a megmondók az énekesek,
kezükben szorongatnak piszkavasakat,
vagy ereszthetnek rám darazsakat.

Akkor is leírom mi bántja lelkem,
mi markolássza facsarja fájóan szívem,
írni kell, mert szavak feszítik énemet,
formálok belőlük verses csipkéket,
így bontakoztatom ki egyéniségemet,
sokszor sötét tudatba festek csillagképeket,
vagy feltárok pokoli mélységeket.

-írta-Varga István-Barcs-2019.09.08.