Korholod sorsod, nem visz már semmire,
Mert rád csordult a tény, az ájult törvény,
Vagy a véletlen, kiszolgáltatott lény
Az ember, semmivé foszlik vak hite.
A végzet ellen vesztes szélmalomharc
Lázadni, örvendj a múltad napjain
Bele törődve, és ne kérjed senkin
Számon, siker helyett, mért jött a kudarc.
A végén nem marad másnak sem egyéb,
A vállunkon batyuk, életünk köd ,füst,
Sár és homok lesz az arany, az ezüst,
Nem leszel majd elég, hogy messzebbre lépj.
Gyakran elfog a félelem, rémület,
Reménymag robbanva szét atomokra,
Mit köt, és mit vág a három Moira,
Csillag-sebek szántják fel a lelkedet.
Ólomnehéz súllyal járni, könnyedén,
Átlátni rejtelmes árnyon, fényeken,
Lazán, okosan gondolat-terhesen,
Bármily felületes leszel a végén.
Hát, ne korhold, ne szidjad a sorsodat,
Lelj a változhatatlan nyugalomra,
Ne nézz rebelliód torzult arcába,   
Örülj annak is, mit holnapod adhat!

2019. 02. 17.