Minden versemben egy kirándulás éled.
Titkot sétálók. Elrepült csókok
repítenek újra  és visznek ' sétányok.

Odébb egy kis pad. Magam köré gyűjtöttem
zord magányomat. Az egyensúlyban
fogóztam, s szédülésben  megfogott a pad.

Ott ültem. Szemem becsukva. Gondolkodás.
Szaladó évek, s egyszer csak furcsa
lett az érzés átléptem más téridőbe.

A távozásban éltem, a pillanatok
idejét loptam, hogy megmaradjak
egyensúlyban. Ketté vált a fény-téridő.

S így született meg, bennem is a negyedik
dimenzió, mely lelkek otthona.  
Csak becsukom szemem és látom azóta.

.