Az én barátom a magyar nóta,
rég nekem húzta a Dunda  Pista,
ma fejfáján néha madár dalol,
az én nótám most a Drávába hull.

Habok hogy csócsálják a dallamot,
parti bokrok fák, ontják a balzsamot,
"Almafavirág az életem,
elhervadsz majd te is énvelem"
zenél a nagy folyam parti köveken,
lábnyomokat mos a víz, szürke fövenyen.

Itt születtem, nem lettem vándormadár,
mindig újat mutatott nekem ez a határ,
mehettem volna, hívott sok lehetőség,
de nekem megfelelt az itt kapott bőség.

Átéltem határzárat, szomszéd elhurcolást,
Rákosi által "Kultúrház" avatást.
volt "Forradalom" és rendszer változás,
ezt bizony tarkította sok ábrándozás.

Nem szégyellem, hogy barcsi maradtam,
ha bánatos voltam, akkor is dalra fakadtam,
itt vannak barátaim, kik egyre csak fogynak,
itt fogadtam örök hűséget egy asszonynak.

Temetőben nyugszanak megbecsült elődeim,
volt iskolatársak, sok-sok ismerőseim,
a Nap most is csillog Drávánk vizébe,
nektárt érlel zátonyi szőlővenyigébe.

Van egy zenész, ki ismeri a nótát,
felidézzük együtt az "Almafa virágát",
Józsi ugye eljátszod még egyszer nekünk,
amit "Pista" nélkül is újra átélhetünk.

-írta-Varga István-Barcs-2021.06.24.