Most zilált, zavaros, kusza az összkép,
otthont keres a szegény és hazátlan,
hazug göröngyök gördülnek szerteszét,
szabad vagyok éhes emberkarámban.

Hiába harag, gyűlölet ostromok,
belém harap, kinek kenyeret adtam,
tépázva, tépve is egész maradok,
ahogy születtem, egy és oszthatatlan.

Nem szakíthat darabokra semmi sem,
bár foszlik a szövet, szöknek atomok,
éhes, üresen ásít lyukas zsebem,
távoli csillagok komája vagyok.

Korlátolt irigység körém árkot ás,
soknak érthetetlen, mit írok, mondok,
bottal csoszog a józan mértéktartás,
mi tart még össze, már nékem is titok.

Elszürkült ünnep és hétköznapi kin
látogatja szorgosan magánzárkám,
nincsenek üzleteim, elvtársaim,
így megmaradni, ez ám a tudomány.

Tátongó sebek, rések repedések
lelkemben, de kiállok jeget, vihart,
mert biztató sorokat dédelgetek,
a csüggedés hiánya még egyben tart.

 2014. 11. 16.