Nem vagyok senki,
mások meg próbálnak Istenek lenni,
egy árnyék vagyok csak,
mi Téged akar a hajnalok peremén szeretni.
Nem vagyok senki,
nem vágyom trónra, sem a magasban lenni,
a csendet tanultam meg,
ott mélyen magamban keresni.
Nem vagyok senki,
míg másoknak nem elég semmi,
s a hibákból nem tudnak okulni,
én majd kósza szél leszek egy mezőn,
mely tovább tud boldogan vonulni.
Nem vagyok senki,
csak elfeledett dal, mit nem is kell szeretni,
mégis a végtelen bennem szokott
a tóparti lemenő napnál sírni, s nevetni.
Nem leszek senki,
vágyam csak az erdőre kimenni,
lehullott levélként az avarban pihenni,
s talán esténként, ha felnézel,
egy csillagban majd engem is tudsz követni.
Bár nem vagyok senki,
lehet, ezért tudom igazán,
mi az, embernek maradni,
s annak is lenni.
TM