Könnyeznek a felhők
Drávánk nagy vizébe,
neki meg sem kottyan,
bár nincsen esernyője.

Kapkodja úgy cseppjét
fodros habos bendőjébe,
mérhetetlen, bő étvágyát
viszi majd tovább Eszékre.

Onnan a széles Dunába
szőke Tiszával hármasban,
együtt majd a nagy vízbe,
a háborgó Fekete tengerbe.

Ám míg itt folysz, Drávánk,
addig mindig miénk leszel,
itt gyönyörködünk benned,
ahogy hátadon hajót viszel.

A könnyem, ha hull beléje,
örömtől vagy bánattól érje,
méltósággal sodrod tovább,
így vigasztalsz te, mint barát.