Nyár jön nyár után, nap követ napot
Meze István

Napos vagy esős nyarad tovább áll mind,
Fonnyadt rózsakertet, hagy nekem hátra,
A szél szemembe lágy virágpollent hint,
Ne figyeljek oda az elmúlásra.
Egyre népesebb a földalatti világ,
Ahol nincs fény nincs szín, nincs hang és nincs virág.

Szerelmek, barát elhagynak, eltűnnek,
Néma tudás a rég kihűlt ajkakon,
Üzennek valamit árva szívünknek,
Örök szólamuk figyelem, hallgatom.
Gazként termő eszmék és millió tévhit,
Átkelni a ködhídon senki nem segít.

Vívtam  anyaggal, küzdők alázatát
Hordva, erőt éreztem, gyengeséget,
Bimbóztam és nyíltam, mint a lombos fák,
A tavaszok, nyarak telembe értek.
Aranyozok még maradt órát, perceket,
Bármelyik pillanat az utolsó lehet.

Tán jönnek új nyarak, napok, éjszakák,
Az esélyt, lehetőséget keresem,
Fényekbe oldom fel szobák zártságát,
Kitárom ablakom, kinyitom szemem.
Mindent bont, felfal az idő- erózió,
Építi éjszakám, amelyik utolsó.

Lyukas életem egykor telt kosara,
Megfonnyadt nyarakkal együtt kell élnem,
Megbékélten fekszem le az ágyamra,
Reggelre legyen majd könnyebb a lelkem.
Nagyobb bölcsességre már nem telik tőlem,
Amit másnak adtam, az marad belőlem.

2018. 07. 02.