Elszálltak az évek, 
elfogytak az érvek
és azt vettem észre, 
hajam hófehér lett.

Elaggott, fáradt testet cipelek,
én már másra rég nem figyelek.
varázsom elvesztettem,
régmúltam elfeledtem,
ostobán, kábán bámulom a Holdat,
nem nézek többé se élõt, se holtat,
botorkálok vakon, süketen,
kóborolok bénán a neten.

Hajnalom kész parasztfelkelés,
egész napom néma tüntetés,
a delem ványadt nyammogás,
az estém ágyba cammogás.

Így múlnak egyre álmos napjaim,
csak húzom csúzos, sajgó tagjaim,
piacra mászok, karomon szatyor,
közben a hideg csontomig hatol.

Nyugdíjam éhbér, azt mondhatnám nulla,
így lesz az öreg gyorsan frissen hulla.
Táskámban vényem csendesen nyüszít,
mit fél éve az orvosom felírt.
Gyógyszerem régóta nem szedem,
inkább falom zsíros kenyerem.

Elszálltak az évek, 
elfogytak az érvek
azt se vettem észre, 
hajam hófehér lett.

Egy szem jó, a net maradt nekem,
errõl szól nyugdíjas énekem.
Így hát most én innen üzenem:
- Rongyos Világ!  AZÉRTIS  létezem!

"