Iszonyú, mennyire szalad az idő...
   Nyolc évvel ezelőtt a januárom úgy kezdődött, hogy meghalt az egyetlen barátnőm, sógornőm, Bandik Liliána...  Négy napra rá,  január 4-én meghalt újságíró szervezetünk egyik tagja, - Paulius Normantas - aki Magyarország hírét vitte az egész világon szét. Ő egy litván-magyar származású költő volt, világhírű fotóművész, hegymászó... és egy véletlen folytán a szomszédom is lett, nem csak jó barát.
   Még fel sem ocsúdtam a fájdalom kábulatából, amikor január 10-én kaptam a hírt: Meghalt honlapunk egyik csodája, a felvidéken élő Vajda Laci. Aznap
reggel még írt nekem, aztán kiment a havat ellapátolni, majd bement a fürdőszobába kezet mosni. Összeesett és már nem lehetett segíteni rajta. 
   Nekem volt szerencsém személyesen ismerni Őt, és igazi példaképem lett, olyan példakép, aki a magyarságát nem szavakkal, hanem az egész életével bizonyította. Szerény volt, tiszta lelkű, őszinte igaz barát. Írásai olyan értéket képviselnek, ami felbecsülhetetlen.
   Úgy döntöttem, emlékét mélységes tisztelettel megőrizve, írásait egy kötetben (bármennyi oldalas is lesz) elkészítem, hogy az utókor - ha olvassa - érezze,  milyen az, ha valaki az egész lelkében MAGYAR! Ha bárki együtt érez velem, és kér a könyvből, kérem jelezze felém. Tudom, sokakat nem érdekel annyira mások írása, de ... ez a könyv Vajda László miatt olyan KINCS lesz, ami pótolhatatlan...
   Drága Laci, ott fenn a Mennyekben, látod a könnyeket a szememben. Remélem, örömet szerzek Neked is...