Elszálltak az évek, 
elfogytak az érvek
és azt vettem észre, 
hajam hófehér lett.

Elaggott, fáradt testet cipelek,
én már másra rég nem figyelek.
varázsom elvesztettem,
régmúltam elfeledtem,
ostobán, kábán bámulom a Holdat,
nem nézek többé se élőt, se holtat,
botorkálok vakon, süketen,
kóborolok bénán a neten.

Hajnalom kész parasztfelkelés,
egész napom néma tüntetés,
a delem ványadt nyammogás,
az estém ágyba cammogás.

Így múlnak egyre álmos napjaim,
csak húzom csúzos, sajgó tagjaim,
piacra mászok, karomon szatyor,
közben a hideg csontomig hatol.

Nyugdíjam éhbér, azt mondhatnám nulla,
így lesz az öreg gyorsan frissen hulla.
Táskámban vényem már régen lejárt,
mit fél éve az orvosom ajánlt.
Gyógyszereim régen nem szedem,
inkább eszem zsíros kenyerem.

Elszálltak az évek, 
elfogytak az érvek
és azt vettem észre, 
hajam hófehér lett.

Egy szem jó, a net maradt nekem,
erről szól a nyugger énekem.
Így hát nektek innen üzenem:
-Hahó világ!  AZÉRTIS  létezem!