Olyan vagy nekem,
Mint a lámpa fénye.
Életem sötétjében
Világítasz még nekem
Ott túl a fény özönén.
S hangod sem hallom én,
Mégis világít, mint lámpafény.

Olyan vagy nekem,
Hol tavaszi virágzással,
Hol nyári nagy meleggel,
Hol őszi lombhullással,
Hol téli zúzmarával
Jössz felém, s bántod szívemet.

Olyan vagy nekem,
Mint tavaszi zápor után
Az égen a szivárvány színe,
Vagy nyári zivatarban
Az ég csattanó zengése,
Mint augusztusi éjszakában
A csillagok hullásának fénye,
Hol nyári nagy meleggel,
Hol őszi lombhullással,
Hol téli zúzmarával
Jössz felém, s bántod szívem.

Reményem vagy nekem,
Mint a nap ragyogása.
Majd ősszel sűrű köd hullása,
Melyen nem láthatok át soha,
Csak hangod hallom a sötétben,
De már nem látom utam a messzeségben.
Reménytelenség vagy nekem,
Mint zimankós égnek sűrű hóesése.
Nem várom már kedves szavad,
Didergő télben megfagy a gondolat.
De még levegő vagy, ki kicsit éltet,
Mert levegő nélkül megfagy a lélek.

Mosonmagyaróvár, 2014. március 30.

TM