Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Orkán

szeda2
szeda2 képe

     Lágyan suhant a széllel versenyző, vágtató paripa. Ringó lépteivel rúgta a szikes talajt. A félhomályban csak sejteni lehetett, milyen élőlény közeledik. Orrából forró levegő párája szállt, alig hallhatóan prüszkölt, amikor a szél felborzolta fényes, csillogó sörényét, mely itt-ott szikrázón megcsillant a sötétedő ég alatt. A harmat már ereszkedett, amikor elérte az erdőt. Erős testalkatú, csupa izom kanca volt. Patáit erősen vágta a földhöz, mintha valami nyugtalanította volna. Fejét hátracsapva rázta meg dús sörényét. Büszke tartása mutatta, milyen nagy méltóságnak örvend fajtársai között.
     Gyönyörű látványt nyújtott. Most már lassabban lépkedve haladt a süppedő talajban. Lehelete szabadon szállt, ahogyan ő maga is. Szabad volt, mint határtalan és szabadságiránti vágya. Nem tűrte a korlátokat.  Vad ló volt, azok között is az egyik legvadabb. Bár a biztonság nagyobb lenne fajtársai között, de most az éjszaka nagy titkokat rejtett, és ő már tudta mi az. Minden porcikája remegett az izgalomtól. Alig várta, hogy megláthassa a hasát feszítő csikóját. Elléshez készült, de nem akárhol. Nem messze innen, van egy tisztás, ahol már sokszor járt. Védett helyen, az erdő mélyén, egy szikla oldalánál. Odáig kell eljutnia. Igaz, ott teljesen egyedül, magára hagyva, védtelenül lesz, de bízott ösztöneiben. Minden rendben lesz.
     Egyszer, ennél a sziklánál találkozott a rettegett telivérrel, az ellenséges ménes vezérével, a hatalmas Qarterrel. Akkor, csak kóstolgatták egymást, hiszen hasonló erőviszonyban voltak, és a behódolás volt a cél, amit persze, nem kapott meg a vezér. Hercegnőhöz méltóan fogadta a hódolatát, de ő nem kapta meg amit akart. Már akkor is másé volt a szíve. Erős szálak kötötték a ménes  vezéréhez, Nóniuszhoz, aki elnézte különc viselkedését, mivelhogy elhagyta a ménest és külön utakon járt, de mindig hűséges volt hozzájuk. Nem csapódott másik méneshez. Ha társaságra vágyott, akkor őhozzájuk csatlakozott.
    A szél gyermeke volt, mint ahogy a fia is az lesz, ha megszületik. Sokszor versenyzett a széllel, de tudta, nem győzheti le soha.
      Amint kilépett a fák közül, a mező szélén már látta, hogy jó helyen jár. Most ugyan elkelt volna a ménes védelme, de nem törődött ilyen aprósággal. A feszítés a hasában egyre sürgette lépteit. Már nem messze járt attól a helytől. Megállt és hallgatózott, szimatolt a levegőbe. A szélirány, neki kedvezett, így könnyedén megbizonyosodhatott arról, hogy nincs veszély.
      Most, hogy közeledett a sziklához, érezte, nyomnia kell és párszor ismételve, már meg is jelent rakoncátlan fia patája a szülőcsatornában. 
   Nem helyezkedhetett el kényelmesen, nem egy istállóban volt, hanem kint a szabadban, az erdő mélyén, egy gyönyörű tisztás, és hegyoldal védelmében. Sietnie kellett. Talált egy biztonságos zugot, ahol lefeküdt a földre. Majd nyugtalanul felállt, lefeküdt, járkált, ezzel is elősegítve az ellés folyamatát. Csend volt körülötte. Mintha az erdő is figyelte volna az új élet születését.
   Egy fél óra le-felugrálás és fekvés között telt el, amíg megjelentek a csikó elülső patái és orrocskája. Ezután már hamar előkerült a teste többi része is, a magzatburok kiszakadt, és a magzatvízzel együtt a kiscsikó is kicsusszant. A kanca felállt és a köldökzsinór a megfelelő helyen elszakadt. A mamája életre nyalogatta a kis csődört, aki csak pislogott, azt sem tudta hol van. De a mama ott volt vele. Érezte meleg nyelvének érintését, amint tisztára nyalogatta. Az illatát egy életre magába szívta, nem feledheti sohasem. A mama is átszimatolgatta és buzdította a felkelésre, de még ki kell pihennie a kis jövevénynek a fáradalmakat.
      Egy óra múlva, már a saját lábán állt, és vígan szívta az éltető anyatejet  magába. A mama felkapta a fejét, amikor a szél arra járt, és megnézte a büszke kanca utódját. Orkánt, aki olyan gyönyörűségesen világított a sötétben, hogy félő volt, mások is észreveszik. 

Folyt.köv.

Rovatok: 
Irodalom