Nem úgy az ember, aki már egy ideje követte a ménest, keresve a lehetőséget. Red, mert ő volt az, - pár emberrel - elszántan eredt a ménes nyomába. Széllel szemben ugyan nehezen haladtak, de kihasználva a számukra a kedvező körülményeket, merészebben ügettek a ménes felé. A lovaknak, hátszélben sem a szaglásuk, sem a hallásuk nem tudott igazán érvényesülni. A természet most nem kedvezett Nóniusz családjának.
     Egyik pillanatban feltűnt Hercegnő, és Orkán. A másik pillanatban Red-és csapata támadt rá a ménesre. Hírtelen a feje tetejére állt minden. Mi történik itt?
      Nóniusz és Hercegnő pillantása találkozott, de szinte egyszerre rúgták el a talajtól magukat, és vágtáztak az ellentétes irányba. Egy ideig együtt vágtattak a ménessel, Nóniusz oldalán, amikor közéjük vágtak a lovasok, és lasszóikat kivetve befogtak pár lovat. Hercegnő, és Nóniusz döbbenetére, köztük Orkánt. Elvitték magukkal. Mindketten tehetetlenül nézték.
       Red öröme határtalan volt. Végre, eljött az ő ideje is. Előre mozdulás volt ördögi tervében.
Tudta, hogy Orkánt az anyja keresni fogja. Egy kinti karámba zárta őt. Szegény kis csődör rémülete soha nem látott magasságokba szárnyalt. Egyre hívta az anyját. Riadtan nyerített, futkosott fejvesztve minden irányba, de a karám nem engedte.
 Nyughatatlansága felkorbácsolta Red vadászszenvedélyét. Látta, hogy a kis csődör próbált kitörni a karámból, de erős oszlopai nem engedték szabadjára. Elégedett volt. Most már tudta, hogy csak idő kérdése, és megjelenik az anyja is. Ezért a házba be sem ment éjszakára, hanem kint ágyazott meg magának az istálló feljárójában. Szemeit le nem vette a karámról.
      Sötét éjszaka volt. Hercegnő a közelben tartózkodott. Kereste, várta a pillanatot, amikor a csikója közelébe mehet.
      Red, egy pillanatra elbóbiskolt, amikor arra eszmélt, hogy a kanca a karámnál van. Felugrott. Kezében egy kötelet tartva készen arra, hogy rávesse a lóra. A lasszó, a Hercegnő nyakán szorult. Felágaskodva próbált védekezni, majd hírtelen kitépte magát a férfi kezéből, és elvágtatott a hegyek felé. Red bosszúsan ordított egyet, és mérgében belerúgott a karámba. A lasszóját is elvitte ez a ló. Visszament az istállóhoz tudva, most egy ideig nem számíthat a kancára.
      Esőfelhők gyűltek a táj fölött. Orkán, kétségbeesetten hívta anyját, de az nem hallhatta őt. Red csalódott volt, de még reménykedett. Az eső el kezdett esni, fújt a szél, sötét volt. Amint arra nézett, a villám fényénél, egy számára megmagyarázhatatlan képet látott. Hercegnő a karámban felágaskodva nekifutott, és átszelte a karám falát. Lábaival a keresztoszlopot lerúgva, a kis csikót magával vitte!
      Red, nem hitt a szemének. Mi történik itt? Mi volt az, amit látott? Talán csak a képzelete tréfálta meg? A következő villám fényénél, már csak az üres karámot látta. A terve, hogy befogja a lovat, dugába dőlt. Ezt az esetet nem fogja elhinni neki senki! Szitkozódott, majd szétvetette a düh! Számára is hihetetlennek tűnt. Hogyan volt képes a ló bemenni a karámba, majd onnan kiugorva, lerúgni a kereszt oszlopokat, szabaddá téve az utat a kis csődörnek? Hogyan? Csak megigézve állt ott. Mozdulni alig tudott. Már-már, bárgyú agyában a tisztelet kezdett megjelenni a ló iránt.
    Másnap viszont, már egy új tervet kezdett szőni. Feledve az éjszakai történéseket, már tudta, hogy nem lesz egyszerű véghezvinni az akaratát. De nem adja fel! Azért sem! A küzdelemnek még nincs vége!