Red, kitartóan nyomozott a ló után. Időnként hallott egy-egy nyerítést a hegyek felől, és azt hitte a kanca az. De, már csak reménykedett, hátha meglátja, hallja egyszer. A környéken, minden farmer rosszallóan nézett rá, mert igen kemény, rosszindulatú ember volt. Rosszul bánt a lovaival is, és egy jóérzésű gazda, ezt nem nézte jó szemmel. Drukkoltak annak a szép kancának, nehogy elfogja ez a lókupec. Sokan szerették volna maguknak tudni azt a lovat, de jobban szerették, és tisztelték a lovakat, minthogy ennek a fickónak a kezébe kerüljön.
Hercegnő, újra magányosan poroszkált a hegyek között. Csikója az oldalán lépdelt. Úgy érezte, itt van az ideje, hogy fiának megmutassa azt a titkos helyet, ahová el szokott vonulni, és ahol anyja is, és ő is született. Orkán, szélsebesen vágtázott anyja mellett, aki időnként hagyta, hogy megelőzze. Növekvő sörénye, hosszú, selymessé kezdett válni. Csak úgy szállt a levegőben, amint rakoncátlankodva futkosott anyja mellett. Gyönyörű szőre csillogott a napfényben, ami egyre világosabb lett. Már-már, néha fehérnek tűnt, de ezüstös színét nem veszítette el. Ahogy közeledtek ahhoz a helyhez, Hercegnőben erős volt az izgalom. Mindig, amikor ide jön, nem tudja miért, de valami különös érzés keríti hatalmába. Örömmel töltötte el, hogy végre megmutathatja Orkánnak a szülőhelyét, és azt a helyet is, amiről csak igen kevesek tudtak. Rejtélyes egy hely, az már biztos. Viszont, biztonságot ad a számára. Olyan biztonságot, ami erős önbizalommal töltötte el. Olyan helyet ismer, amit mások nem. Ezt, csak a családjuk ismeri. Neki is a mamája mutatta meg, amikor már elég nagy volt hozzá.
Elhaladtak a hegy oldalánál, ahol eléjük tárult az a szép tisztás, a sziklafallal. – Itt születtél. - szólt Orkánnak, aki meghatódva állt meg, mint aki ért mindent. Látta anyja komolyságát, így őt is átjárta a pillanat fontossága.
Hercegnő, felemelt fejjel a távolba nézett. Beleszimatolt a levegőbe. - Gyere, fiam! – szólt Orkánnak, és a sűrű felé vette az irányt. Hegyre fel, hegyről le. Egyre csak mentek. Mindezt gyakran bozótosban, mint ahol senki nem járt ezelőtt. Előttük egy tisztás, melynek végét alig látni. A háttérben messze, a tisztáson túl, egy kékes színű magas hegy látszott. A hegy magasabb részei fölött, már párás volt a levegő. Nekiiramodtak, és futottak a fák, és bokrok szegélyezte tisztás vége felé. Két csodálatos ló szelte át a még forró levegőt. Szinte beleolvadtak a megsárgult fű, és szikes talajba. Ami elütött tőlük, az a szőrük ezüstös csillogása volt.
Egyenletes ütemben haladtak át rajta, míg hirtelen Hercegnő megállt. Orkán is megtorpant, bár nem értette mi történt. – Most már, lépésben haladunk. –szólt az anyja. Elérve a fákat, bokrokat, megálltak. Orkán, érdeklődve nézelődött, amikor megriadva látta, hogy a bokor mögött vége volt az útnak. - A bokor túl oldala, szakadékot rejt. – szólt az anyja. – Vigyázz hát, és jól jegyezd meg ezt a helyet! Egyszer, még megmentheti az életedet!
A ménes új irányt vett. Elég rég nem látták Hercegnőt, és a kis trónörököst. Nóniusz a távolba szaglászott, néha megrázva sörényét, felnyerített. Láthatóan izgatott volt valami miatt. Ragyogó szőre körberajzolta erős izomzatát, kecses fejtartása méltóságot sugárzott. Az új hely kicsit kiesett a megszokott útvonaluktól, ezért aggódva figyelte a jelzéseket, rájuk talál- e az ember, vagy a kedvenc kancája a kis csődörrel. A lovak hegyezték fülüket minden apró neszre. Nem igen kerülte el figyelmüket semmiféle zaj, ezért elsőként értesültek a közelükben lapuló zajkeltőre, a pumára. Nóniusz tudta, hogy esélye sincs velük szemben nyílt terepen a ragadozónak. De itt a fák között, óvatosnak kell lenniük. Felcsapva fejét, már gyors léptekkel haladtak a hegyoldal felé, ahol ugyan könnyen megláthatták őket, de itt a puma vesztessé vált.
Folyt. köv.