Hercegnő és Orkán, az után a veszélyes kaland után sokkal figyelmesebb, és riadtabb volt. Orkán, most érezte meg először az igazi veszélyt az ember részéről. Ilyen félelmet ezelőtt még soha nem érzett. Megismerte az embert, az emberi gonoszságot, de anyját is, aki az életét is odaadná érte! Ha erre gondolt, nagyon büszke volt a szüleire.
      Közben beérték a ménest. Gondolták, együtt reggeliznek a harmatos fűből. Itt volt a környéken kedvükre való zöldellő rét. Nóniusz felcsapott fejjel üdvözölte őket. Kedvenc kancájával összedörgölték a fejüket, és halk, bizalmas nyerítő hangokat adtak ki. Mindeközben - Nóniusz - barátságosan szemlélte fiát milyen sokat nőtt. Már alig van különbség az anyja és fia között. – gondolta. Szeretett velük lenni. Sokkal nyugodtabb volt, amikor láthatta Hercegnőt. E rövid üdvözlés után együtt mentek, egy csapatban. A kedvenc hegyoldalukon nyargalásztak, majd hárman, - Hercegnő, Nóniusz és Orkán versenyeztek. Életükben először futásban mérték össze erejüket. Gyönyörű látványt nyújtottak. Szinte úsztak a levegőben. A végén fej, fej mellett, szinte egyvonalban szálltak. 
      A hajnal hűvös volt. Még alig világosodott, amikor az ember rajtuk ütött.  Red volt azaz ember, aki kegyetlenségéről volt híres. Az óta nem nyughatott, mióta a kanca így megtréfálta. Igaz, már eltelt pár hónap, lassan jön a tél, és nem akarta szem elől téveszteni a vadlovakat. Összeszedett pár, - mindenre elszánt – embert, cowboyokat, akik tudják, hogyan kell a lovakat becserkészni, és újult erővel, teljes elszántsággal, életre, halálra!  Mostanra sikerült összeszednie megfelelő embereket, és nagyon elszánt volt. Több oldalról támadták a ménest, hogy minél nagyobb esélyük legyen elfogni a lovakat. Összezavarták őket, legalábbis azt hitték. A versenyző három paripát szemből támadták.
      Hercegnő Orkánra nézett, majd Nóniuszra. - Maradj apáddal, én elcsalom őket! Ezzel elrúgta magát, és ellentétes irányba szélsebes vágtába kezdett. A lovasok utána eredtek. Mivel ő volt a kiszemelt célpont, ezért hosszú üldözés következett. Úttalan utakon, hegyre fel, hegyről le. Véget nem érő száguldozás a fák között, de utolérni nem tudták semmiképp. A nyomában voltak, már-már majdnem elérték többször is, de az utolsó pillanatban mindig egérutat nyert üldözői elől.
      Hercegnő biztos léptekkel haladt, már- már szinte szárnyalt a számára kiszemelt úton. Hol engedte, hogy közelebb kerüljenek hozzá, hol lehagyta őket annyira, hogy alig tudták követni. De, nem adták fel.
      Kiértek egy hatalmas tisztásra, amit távolban fák, és bokrok szegélyeztek. Mögötte, egy magas kékes színű hegy állt. Hercegnő szélsebesen vágtatott a tisztáson keresztül.  Üldözői a nyomában, szinte testhossznyi távolság volt köztük. Elérte a fákat, bokrokat, de nem állt meg! Majd életének legnagyobb ugrása következett. Ebben az ugrásban, viszont nem volt egyedül. Vele ugrott az a pár lovas, akik voltak olyan kitartóak, hogy kövessék árkon-bokron át, mivel meg akarták szerezni az életét. De nem adta oda egykönnyen.
      Ugrás közben a fiára, Orkánra gondolt. Nóniuszra, és arra, hogy ezen túl, szabadon róhatják a pusztákat, és nem kell félniük az üldözőiktől. Egy emberpár képe villant a szeme elé egy pillanatra. Ők voltak azok, akikhez mint emberekhez érzelmek fűzték. A fiát nem mutatta meg nekik. A kis csődör védelmében. Mindez, egy pillanat alatt villant át a fején. Közben ő meg repült, és mire a szakadék aljára ért, már nem gondolt semmire. Orkánt látta szárnyalni a széllel. Szabadon, emberektől távol. Ő lett az a vadló, akit soha senki nem érinthetett, és mint az Orkán, ha kellett legyőzött minden akadályt. - Fuss fiam, fuss! Mutasd meg az erődet, mutasd meg a bátorságodat! Mutasd meg mindenkinek, hogy méltó vagy e név viselésére! Fiam…

                                                                          VÉGE

2016.09.17. B.Sz.É.