Ott, ahol áll a két fűzfa,
Ott andalog a selymes Duna.
Odasiklott a hajónk,
Ott ház áll a domboldalon hívogatón.
Szemét hunyja, kicsit kacsint,
Mintha minket hívna, minket hív.
Meggátolja a Duna hullám,
Hallgat a csend, mossa követ partján.
Ott, ahol nem is olyan régen
Duna nyargalt nagy kevélyen,
Törte, zúzta vadul a fákat,
Fészket rombolt, tört fűzfaágat.
Ott, ahol fészkelt a parti fecske,
Sirály repült nagy sietve,
Nagyot füttyentett a nádirigó,
Ott volt a világ zajától megpihenni jó.
Barátaim hívtak, s én elfogadtam,
A túlparton a visegrádi várat csodáltam.
Természet lágy ölén megpihentem,
Duna csendesen gyógyította lelkem.
Sugárzott felém a Föld Szíve,
Pilis szép hegygerince küldte.
Hallottam a Börzsöny régi szavát,
Régen jártam a dombokon át.
Ó, de szép vagy édes hazám, Magyarország!
Duna szép íve hegyeket ölelte,
Amott az Ipoly sietett beléje,
Mintha anyja hívná keblére.
Dombok lankáin pihent a lélek,
Köszönöm nektek a szép emléket.
Faragott, művészi múltidéző művek
Utunkon köszöntöttek.
Virágos csermely hídján muskátli díszelgett,
Hol is jártam, hol ribizli s málna érett.
Hol a nap millió sugárba ölelte a partot,
Kigondolhatod, hol a füzek a Dunába néznek,
A csend, az áhítat, a tájék átölel téged.
