Már csak egy-egy elkallódott fotó, ami emlékeztet azokra a hőseinkre, akik a Don kanyarban harcoltak 83-84 évvel ezelőtt. Az én nagyapám is ott volt...
   Egy sikeres hadművelet után a század életben maradt tagjai azon a napon összeültek, hogy egy fotót készítsenek a túlélőkről. Elvesztett társaik miatt szomorúan, de a fényképező elé ültek. A fotó még aznap elkészült, Nagyapám a tábori postával másnap haza is küldte, hogy a család mielőbb értesüljön a jó hírről:  életben van. A fotó alapján próbálták keresni a hozzátartozók a képen látható katonák családjait, hiszen a híreket mindenki várta apjáról, fiáról, testvéréről, férjéről, szerelméről.
   Az előző napi sikeres hadművelet után senki nem sejtette, hogy ez a kép egy utolsó búcsú.   Másnap bombatámadás érte a századot, azokat, akik a fotón láthatók. A századból mindössze ketten maradtak életben. A halottak egymásra hullottak. Súlyosan sebesült nagyapámat és egy szintén nyíregyházi bajtársát eltakarták a rájuk hullott bajtársaik holtteste. Ők ketten így maradtak életben…
   Nagyapám gyakran elővéve ezt a képet, sírva emlékezett arra a szomorú napra.