Ott lent a parton hol öleltelek,
egymásba fonódtak tekintetek,
de mintha csak egy-egy felhő volnál,
fúvószéllel egyre tovább álltál.

Emlék maradtál mint hintett morzsa,
éhes galamboknak maradt porba,
nádas rezdült, röppent nádi rigó,
csónak is árva oly csendes a tó.

Gólya vagy gém sekély vízben gázol,
vízbe hullt levél szél fújta ágról,
most még szorosabbra bújtál hozzám,
hogy egy béka tóba ugrott lomhán.

Nádas mögött a Nap takarózik,
épp egy felhősávval próbálkozik,
jöjj kedves még hűvösek az esték,
lassan indulunk már itt a sötét.

Az út még hosszú ám kissé poros,
meztelen lábunk a porba tapos,
kezedet én fogom kis aranyos,
ne félj csak a lábunk lesz homokos.

-írta-Varga István-Barcs-2019.05.03.