Ültünk a zöldre festett padon,
hallgattuk a lombsusogást,
kezed a kezembe fűzted,
éreztem a szívdobogást.

Álmodoztunk a jövőről
madárdalos délután,
elringató muzsikával
a lemenő nap bársonyán.

A kopott kicsi padra
egy szívet is karcoltál,
közben egy dallamot
csendesen dúdoltál.

Azonban a vágyainkat
átírta az élet,
terveinkbe hiba csúszott,
messze sodort tőled.

Összeszorul a szívem,
ha néha újra látom,
a kis padról eszembe jut
múló ifjúságom.

Azóta sem hallottam
semmi hírt felőled,
csak emléke maradt nekem
a régi szép időknek.