Rejtett ösvényen, titokban járok én,
vert sorsok jönnek és kúsznak most felém,
hiába kérdeznek, senki sem felel,
de úgy érzem, írnom, mégis szólni kell.
A közöny, kényelem kísért engemet,
bénít a fagy, a jéghideg lehelet,
hazug jelen, ellopott történelem,
mártíromságot ígér nekünk, nekem.
A hatalom mindig oly jól-szituált,
milliók nyomora az égre kiált,
a réteges mélyből szakad fel jajszó,
szétszalad az ország, még egy a zászló.
Saját testembe mártom már a késem,
tehetetlenségem mélyre bevésem,
honnan a végzet maréknyi nemzeten,
hangosan vernek át és nem nesztelen. 
Reményem reszket a szürke partokon,
őszinte szavakra vágyom, szomjazom,
csak csókok maradnak, rímek és strófák,
pofámba röhög a rám rótt szabadság.

2014. 05. 14.