Hányszor támadsz fel?
Hányszor temetnek?
„Talpra magyar”, itt az ideje!
Hányszor tagadnak meg?
Szívükből kivetve?
Sírodat megtalálva,
Hányszor sírnak sírod megásva?
Támadj fel ismét, mert itt az idő!
Magyar nemzetre
ráhajlik a szemfedő!
Újra kifeszítik a szent lobogót,
Magyar-székely, te add meg a jelszót!
„Talpra magyar”, vagy ne siránkozzál!
Nemzeted sírjánál ne imádkozzál!
Állj fel ismét a romjaid alól!
Itt a tavasz, ismét kivirágzol.
„Talpra magyar”, szólítsd újra a nemzetet!
Nem magyar, aki a bajban kesereg!
Ne hagyjátok, a megszenvedett
földet eladják!
Karvalyok lepjék el ismét a hazát!
Hányszor álltunk mi talpra, magyarok?
Hányszor ontott hősként vért fiaitok?
Mindig felálltunk, ha vészek dobáltak!
Megmutattuk erőink, tudásunk a világnak!
Petőfi él, ismét megtalálták!
Tavaszi légben lengeti a nemzet zászlaját.
Ti ne értenétek, megint március van!?
Eljött a tavasz, megújultan!
Nem hagyjuk a nemzetet a földbe taposni!
Önmagunkért megint talpra fogunk állni!
Zöldell a vetés, az arat majd, ki vetette!
Nem lesz a magyar senki szolga népe!
Petőfi él, újra feltámadt!
Talpra állítója lesz e szomorú hazának!
Mert hősök az Istennél szót szólnak.
Nyújtson neki kart, hogy fel tudjon állni!
Ne legyen járma, ne tudják leigázni!
Mert hitében mindig bízott a magyar.
Mindig talpra állította, ha jött a zivatar.
Tavasz van, Petőfi tavasza!
Lelkünk újra kivirulva...
Zászlóink lobognak a szélnek,
Reményt nyújt e szomorú nemzetnek.
Talpra kell állni itt mindenkinek!
Ha összefogunk, s egyetértünk valahára!
Petőfi szellemét a nemzet megtalálja!
S békét üzen a nagyvilágba!
