Pipacstenger az én földem,
Tündérkert, vörös szőnyegen.
’Honnan megyek… ’hová jöttem…
S élek ez álom-szőttesen.

Néha bánattal vegyítem…
Szívem, ha a múlton mereng…
Pipacstenger az én szívem,
Ha arra járok s feldereng…

Ahol, mint őzgidák, futnak
Színes, álom-szült képzetek.
S mint néma árnyak, fakultak,
Hej, ősidők… emléketek:

Hol madárdal leng a szélben,
Aranyló kalászok között.
Hol szarkaláb festi kéken,
Ruháját, melybe öltözött.

Hol izzadva csordult a vér,
Hol kasza csengett méla dalt,
S hol folyt e kalászokér’
Nagy-nagy keserves néma harc.

S hogy e kalász gyümölcse…
Hej, keserves volt e kenyér!
S hogy két kezük mily’ gyötörve
Nyúlt e frissen-sült életér’…

Pipacstenger az én földem:
Sárréti puszta-rónaság.
S egykor, ha búcsúzom csöndben:
Ne sírj! E földben megtalálsz…

Rácz Endre ©

2016 06. 12. Szerep