Piroslik már az ég alja,
Bíborpalást eltakarja.
Ballag már a legény,
Szíve jégből, kemény,
Szemében vén, nyűtt kalapja.
Kinyílik a csárda ajtó,
Elébe lép a vén rajkó.
„Hadd el!” – szól a legény,
Szíve jégből, kemény.
„Bor kell nékem, mert ma az jó!”
Mégis felcsendül a nóta,
Vált a prímás ”hallgatóra”.
Dúdol csak a legény,
Szíve jégből, kemény,
S könnye hull a bús-valóra.
Fájdalomtól tántorogva,
– Lelke görcsös, mint a botja –
Elballag a legény,
Szíve jégből, kemény…
S eltűnik a csillagokba…
Rácz Endre ©
2016 05. 12. Nagyrábé