Szavaimat széjjel szórom,
majd egy rostán átszitálom,
égnek sötét kárpitjára mind
így átrendezve feldobálom.

Válogassa kinek van kedve,
hogy rímet hozzá hol keresse,
mert ha lelke fásult szegény
az verseimet ne szeresse.

Írt szavaimba lelket viszek,
élet valóságából belekeverek,
mély érzelmeket bele szövök,
soraimhoz díszes rímet török.

Ha fölnézel a magas égre,
látod mindnek van értelme,
pislákoló mákszem csodák,
vagy üstökös húz egy csóvát.

Nem kell mindenki, hogy értsen,
azt sem, hogy mindenki szeressen,
mind fogadjanak úgy el engem,
ahogy megteremtett az én Istenem.

Írta:Varga István BARCS.