Szavaimat széjjelszórom,
majd egy rostán átszitálom
égnek sötét kárpitjára mind,
így átrendezve feldobálom.

Válogassa, kinek van kedve,
hogy rímet hozzá hol keresse,
mert ha lelke fásult, szegény,
az verseimet ne szeresse.

Írt szavaimba lelket viszek,
élet valóságából belekeverek,
mély érzelmeket beleszövök,
soraimhoz díszes rímet török.

Ha fölnézel a magas égre,
látod, mindnek van értelme,
pislákoló mákszemcsodák
vagy üstökös húz egy csóvát.

Nem kell mindenki, hogy értsen,
azt sem, hogy mindenki szeressen,
mind fogadjanak úgy el engem,
ahogy megteremtett az én Istenem.