Sírkertekben imát mormol, az oda látogató,
mohával fedett kőkeresztnél, könnyezik nagyapó,
rég vesztett párja után, hetente idelátogat,
elmeséli alkalmakkor, nem kerget már álmokat.

Tört szívében már régen, fészket rakott a búbánat,
mondja még kőkeresztnek, ritkán látja unokákat,
ám hallgat a csend, mélyen hallgat, csak szellő fújdogál,
bottal kezében, nagyapó megroggyanva álldogál.

Mesélne még, de őt sem kíméli novemberi szél,
hideg van, az apró hópehely, fülében döngicsél,
ahogy megindul, pislogómécsesek integetnek,
majd utat enged, a két szeméből gördülő könnynek.

-írta-Varga István-Barcs----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------