Mint sárga szőnyeg, terül el lágyan,
pitypangszirmok ezrei tündökölnek az aranyló nyárban.

A szél meglebben, s hirtelen beborul az ég,
szürke lesz, mi eddig gyönyörűen kék.

Elhallgatott minden, csend honol a tájon,
lassan megérkezik az áldás, hogy idelent életté váljon.

Apró gyöngyök hullanak az égből,
a sárga kelyhek pedig boldogan isznak
a frissítő ezüstös, tiszta lényből.

Ahogy leveleiket vágyakozón nyújtják feléjük,
egy-egy csepp megcsillan,
s mint apró gyémántékszer,
leesik eléjük.

A föld illata felszáll,
nedves, édes illat,
s a pitypangmező felett párafüggönyt ringat.

A cseppek lágyan futnak a szirmok bársonyán,
mintha apró angyalok táncolnának az élet színpadán.

A csendbe újra lágy zene szűrődik,
a természet éneke,
ahogy a nap előbújik,
s szétoszlik felhőkben rejteke.

Közben a nedves mezőn szivárvány íve kél,
színes hidat rajzolva az égre,
s minden ismét zenél.

TM