Rég határozatlan próbaidőn vagyok,
bizonytalan jövőm kívülről nézem,
a Nagy Főnök még kivár, nem határozott,
majd mennyi időt hagy, tartogat nékem.
Minden reggel újra kitalálom magam,
semmi sem úgy lesz, ahogy elterveztem,
így van ez most is, és hasonló volt hajdan,
maradtam hitemben gyarló hitetlen.
Átmentem pár kemény sorsfordulón, próbán,
rejtelmet, talányt sokszor megfejtettem,   
itt állok életem képlékeny talaján,
csalódott e bennem ott, fenn az Isten.
A nyakam alatt durva, faragatlan tönk,
 az idő-bárd villog a fejem felett,
valaki, vagy valami vajon mikor dönt,
 mikor hagyom itt ezt az édes jelent.
Gyilkos tövisek közt megszerettem élni,
 törvények szellemében igyekeztem,
 a kezemben már lassan nincsen semmi,
 az éjem csendben alszik el mellettem.
Mágusok, püspökök, kövér pártitkárok,
gyűrűsujjú lélekkufárok lelkem
akarták, és az élet-deficit károg,
de mégis újabb próbákat kell tennem.
Nehezen megy magam megvalósítanom
épen, kioldódni kettős génspirálból,
a művelet durva, csak néha finom,
de szabad vagyok már savas önvádtól.
Volt egypár kerülőm, ártalmas kitérőm,
hiába tagadnám, soha nem bánom,
nagyot botlottam a fényes nagy- keringőn,
darabos modorom, szűk a kabátom.
Veszteség, károk és kárelhárítások,
nyarak nyakán jégpáncél, fagy, puha hó,
próbaidősen valamit szépet várok,
 mert élni ideiglenesen is jó.

2017. november 20.