Ásotthalom tanyavilág pusztító tűz emlékére:

Pusztító lángnyelvek lobbannak az égre!
Mindent éget a láng nyelve!
Lobban magasan, mint a fáklya
Mint, ha fricskát szórna a világra!

Füst, pernye száll az égen
Nincs menekvés ég minden !
Jó Isten haragja sújtott le az égből
Pedig elég volt a szenvedésből!

Pattan a szikra, lángol a szalma
Lángoló nyelvek diadala
Csak az ember, az állat meneküljön
Nem látni át a gomolygó füstön!

Segítség jön a hét határból
Fröccsen a víz,a ház lángol
Ijedt gyermek sírva imára kulcsolja kezét
Sirat mindent, ami tűzben ég!

S mire a nap leáldozóban
Visszatekint nagy szomorúan
Pusztító tűz dolgát elvégezte
Miden hamu, s megsemmisült pernye!

Korom, füst lepi el a tájat
A környék vad fájdalom!
Fáradt, reménytelen ember zokogja
Csak élete maradt, s elpusztult otthona

Istenem ne sújtsd így népedet!
Hisz tombol itt a szél,az ár, jön vég ítélet!
Ne hagyd így szegény embert szenvedni!
Adj már végre egy kis nyugalmat neki!

2O14.O6.O1 Mosonmagyaróvár