Csak ülök, keretbe zárva,
unott baljós magányba,
csodára várva.
Üveg mögött,
mint lepréselt koholmány,
élek mérgesen, mogorván,
kétségek néma ormán,
kifakult fosszília formán.

Bámulok bénán
arany keretbe zárva,
csöndben,
magamba gombolyodva.
Anyám szült e világra,
bár kakukk is
költhetett volna.

Majd kitörök egyszer,
az átkos keretből,
s a széttört éles üvegtől,
szétnyiszálva, összevágva,
megérek tán egy jobb világra.