Furcsa álmot, mit éj hozott,
boszorkányok ott repdestek,
szántották a nagy, sötét eget,
seprőn ülve, így versenyeztek.

A Telihold kontúrjából vettek,
hogy csillagporból behintsenek,
míg vas orrúkkal megsértettek,
de a Tejútról, mind letértek.

Raktak jó nagy, máglya tüzeket,
tanyájuknál, hol összegyűltek,
majd itt kiveséztek engemet,
szénnel kenték, arcomat ingemet.

De aztán jött, hajnali pirkadat,
kakasszóra mind elkotródtak,
seprőjükkel csóvát húztak,
engem pőrén a vízbe dobtak.

Rémálmomtól szét izzadva,
szép derűs napra ébredtem,
visításuk itt cseng fülembe,
akkor fájdította fejemet.

Éjszakának víziója után, szabadon,
boszorkányok, tán nem léteznek,
de – ha mégis, itt – ott vannak,
AZOK seprőtől mind mentesek.

Varga István Barcs.