A Földet egykor laposnak vélték,
vízzel hígították Tejút ködét,
borda börtönét hit feszíti szét,
nem is volt a középkor olyan szép.
Jöttek tudósok és kórboncnokok,
és feltárultak a mély, rejtett titkok,
mint Einstein, ki tovább osztott,
új okot találtak, okozatot.
Merre a perem, merre a közép,
mitől homályos, vagy fényes az ég,
a vég a kezdet, a kezdet a vég,
a jó miért jó, pokol mért sötét?
Szellem nem szellem, anyag nem anyag,
kihűl e, vagy felforr egyszer a Nap.
tényleg kimeríthetetlen az agy,
a Ráció felületes, hanyag.
A Világ nagy, fali ingaóra,
az Ember rálel pár elektronra,
saját fontosságát igazolja,
de Isten mögött csak rongyos szolga.
Viszonylagos a tudás, nem tudás,
egy új hatás után ellenhatás,
minden elmélet téved, hibás,
légüres tér, vákuum, semmi más.
Bizonytalanok esküdtek tanúk,
mindenki csak keveset, látott, tud,
halálkanyar, göröngyös visszaút,
hol az igazság, hol az Abszolút?

Megismerés vágya tovább hevít,
mennyi van vissza a végtelenig,
bordák börtönéből szökik a szív,
rabság, szabadság, ó mily relatív.

2014. okt. 17.