/Tűzvész:1993.-ban/

Kidőlt, bedőlt kicsi ház,
omladozó fala,
Látszik rajta szebb napokat megélt,
szorgos volt a gazda.
Kerítése fonott fűzfából,
átsüvít rajta a szegénység.
Udvara rendezett,
tele rőzsével és fával,
Öreg ember tipeg, vödörrel kezében,
Meg-meginog, megáll a nagy szélben.
Hajlott a háta, mint a tanyáé,
Látszik már nem bírja a vödröt,
Hátán cipel, vagy nyolcvanöt esztendőt,
Vízért megy a szomszéd fúrt kútjához,
Lábai csoszognak, alig ér el az udvarhoz,
Jókorát iszik a csobogó vízből,
S megtörli bajuszát, s hátradől,
Kifakult kalapját leveszi fejéről,
Letörli homlokát, s megnyugszik belől.
Nem zavarja senki, csak a méhek zaja,
Őzgida szalad át az úton, ő megbámulja,
Mert ide jár ő évtizedek óta,
Szomszéd engedi, neki van ártézi kútja.
Nyugalmát nem zavarja senki, itt nincs politika,
Ámulva, bámulva nézi az eget, lesz-e eső,
Mert bíz a nap nagyon éget!

Egyszer csak meglátja a házán,
Tűzkakas kukorékol, kegyetlen hangján!
Futna szegény haza, de lábai nem bírják,
Látja leégni, szalmatetős kis házát!
Mire odaér, ég, mint a pokol,
A szél a pörjével már a fenyvesben lohol,
S nincs megállás ég már a másik tanya,
Menti életét, aki csak tudja!
Szél feltámad, nincs kegyelem sehol,
Rászakadt mindenre a menny és a pokol.
Jön a segítség, a tanya nincs sehol!
A "Szent család" képe a hamuba hull.
Küzdenek az emberek, hogy a tűzet eloltsák,
Megsemmisülve dőlnek össze a tanyák!
S vége, mindennek vége!
Kegyetlen sors, fájó annak, aki megélte!
Egy traktor szikrája csiholta a tűzet,
Nem volt ily nagy tűz, mire ember emlékezett!
Fájó, holdbéli a tájék, minden hamu, üszök, az élő fa ég,
Az öreg ember csoszog a hamuban,
Elered a könnye, mint, ha patak volna,
Siratja a semmit, az éveket,
Itt nevelt fel kilenc gyereket!
Felemeli a hamuból a "Szent család" képet,
Ez maradt meg csodaként, a többi szénné égett!
- Elfogytak a tanyák, rossz idő jár erre!
Még az Isten is haragszik, tűzzel felperzselte!
Kihalnak az öregek, mind reményt vesztve!
Nincs már itt dolguk mennek a temetőbe.
Árvák a tanyák, senki se gondol már vele,
Elcsitult, elpihent gazdájuk örökre!

Mosonmagyaróvár.2OOO.O7.11.