Kidőlt, bedőlt kicsi ház,
Omladozó fala
Látszik rajta szebb napokat megélt,
Szorgos volt a gazda
Kerítése fonott fűzfából,
Átsüvít rajta a szegénység
Udvara rendezett,
tele rőzsével és fával
Öreg ember tipeg, vödörrel kezében,
Meg-meginog, megáll a nagy szélben
Hajlott a háta, mint a tanyáé
Látszik már nem bírja a vödröt
Hátán cipel, vagy nyolcvanöt esztendőt
Vízért megy a szomszéd fúrt kútjához
Lábai csoszognak, alig ér el az udvarhoz
Jókorát iszik a csobogó vízből,
S megtörli bajuszát, s hátradől
Kifakult kalapját leveszi fejéről
Letörli homlokát, s megnyugszik belől.
Nem zavarja senki, csak a méhek zaja
Őzgida szalad át az úton, ő megbámulja
Mert ide jár ő évtizedek óta
Szomszéd engedi, neki van ártézi kútja.
Nyugalmát nem zavarja senki, itt nincs politika
Ámulva, bámulva nézi az eget, lesz-e eső?
Mert bíz a nap nagyon éget!
Egyszer csak meglátja a házán
Tűzkakas kukorékol, kegyetlen hangján!
Futna szegény haza, de lábai nem bírják
Látja leégni, szalmatetős kis házát!
Mire odaér, ég , mint a pokol
A szél a pörjével már a fenyvesben lohol
S nincs megállás ég már a másik tanya
Menti életét, aki csak tudja!
Szél feltámad, nincs kegyelem sehol
Rászakadt mindenre a menny és a pokol
Jön a segítség, a tanya nincs sehol!
A „Szent család” képe a hamuba hull
Küzdenek az emberek, hogy a tűzet eloltsák
Megsemmisülve dőlnek össze a tanyák!
S vége, mindennek vége!
Kegyetlen sors, fájó annak. aki megélte!
Egy traktor szikrája csiholta a tűzet
Nem volt ily nagy tűz, mire ember emlékezett!
Fájó, holdbéli a tájék,
Minden hamu, üszök, az élő fa ég
Az öreg ember csoszog a hamuban
Elered a könnye, mint, ha patak volna
Siratja a semmit az éveket
Itt nevelt fel kilenc gyereket!
Felemeli a hamuból a „Szent család” képet
Ez maradt meg csodaként, a többi szénné égett!
- Elfogytak a tanyák,rossz idő jár erre!
Még az Isten is haragszik, tűzzel felperzselte!
Kihalnak az öregek, mind reményt vesztve!
Nincs már itt dolguk mennek a temetőbe.
Árvák a tanyák, senki se gondol vele
Elcsitult, elpihent gazdájuk örökre!
