Most minden a halálra emlékeztet –
csak a vég, amit nem tudok feledni.
Rég nem érdekel semmiféle kezdet:
a mindenen túl közelít a semmi.

Hajnali fényben az alkonyat dereng,
nyíló virágban a rothadás szaga.
Gyermekkacajban az aggastyán feszeng,
s a tinták színe fekete ballada.

Táguló világban szétesik a szív.
Ölés, vagy ölelés – mindegy: relatív.
Pusztuló csillagok fénye rég halott,

s a részeg evezős mégis benne hisz.
Haszontalan a vágy, végtelenbe visz –
kettős spirál: már meghaltam, s még vagyok…

2016.04.18.  Csorba Tibor