Válladon ül a múlt,
jövőd az ajtó előtt,
kopog, hogy engedd be,
mert jönne minél előbb.

Az utak csak rád várnak,
lépteidre figyelnek,
minden álmodott percet,
a szelek tovább visznek.

A szíved mélyén ott él,
ezer régi pillanat,
de minden könny után,
a bizakodás ott marad.

Ne félj az új napoktól,
ha néha fáj is a csend,
a hajnal mindig eljön,
s új reményt teremt.

Ha magányodban búslakodnál,
megölel a végtelen,
mert aki hinni tud,
az kerül ki győztesen.

Amikor leszáll az est,
mesélni fognak a csillagok,
nézzél fel az égre,
mind neked ragyog.