Elcsitult bennem az est nyugalma,
hallgat a sötét éjszaka,
meghalt a kínzó vágy,
rideg, hideg az ágy.
Felsikolt a szenvedély,
neki ma nem jutott esély.
A szem meredten néz a semmibe,
neki sincs sok jövője,
nem perceg a szú sem,
elfáradt, úgy hiszem.
Könnyet ejt a vén hold,
bár nem bolond,
hol volt, hol nem volt,
az égen kóborolt,
ő tudja, az életem milyen volt.
Reszket a bokor az ablakom előtt,
az árnyék nagyra nőtt,
didereg a hajnali fény,
hideg a hajnal, elbújt a remény.
Csillogó ökörnyál kúszik a faágak között,
a szép idő délre költözött!
Még feljajdul bennem a régmúlt emléke,
volt, aki szívemet egykor szerette!
Könnyeim árja eleredt,
szavaim sokasága bent rekedt,
nincs szó, nincs hang,
lassan megkondul a hajnali harang!
Nem jön álom sajnos a szememre,
sajog, fáj mindenem egyszerre!
Várom hajnal első sugarát,
talán hoz nekem egy kis vigasztalást!

2024. október 20.

TM