Hiába minden,
gyorsan szállnak az évek.
Azt hittem, elsírtam már minden könnyet,
de csak jönnek, jönnek,
megfakult életünk tovább pörög.
Könnytől ázik arcom,
üveges tekintettel révedek a semmibe.
Ködfátyolos reggelek, hideg nappalok,
jeges éjszakák, kihűlt ágyadban vacog
a remény már.
Kedves melegségre vágysz, puha érintésre,
egy ölelő, oltalmazó kézre.
Reszketve talál a hajnal,
nem tudni, mit hoz a pirkadat,
jót vagy rosszat,
de a remény megmaradt.
Vörösen izzik a téli ég alja,
hideg szél lesz, ezt mondja a régi monda.
S mily igaz, süvítve jő az északi szél,
széttép mindent, mi útjába ér.
Nem kímél senkit és semmit,
fűtetlen szobákban didereg a remény.
Szent karácsony ünnepén
ily szegény házban nincs, csak szerény ebéd,
egy fenyőfaág, rajta pár dió,
mégis melegséget ad, s ránézni oly jó!
Kint lassan hullani kezd a hó.

2021. december 6.

TM