Egy sárgult fénykép került a kezembe,
Anyám, Apám sétál a rengetegben,
Vagy csak a szélén üdén, fiatalon,
Miben reménykedhettek nem tudhatom.

Lépések, mosoly és gyengéd kézfogás,
Ölelés, csók, hatás és ellenhatás,
Majd vad évtizedek szakadtak rájuk,
Gyűrött és tépett lett szűzi ruhájuk.

Gyöngyvirágot kerestek, vagy áfonyát,
Közben köröttük megőrült a világ,
Tán hazudott az a megsárgult fénykép,
Életet nem ily sötétnek képzelték.

Nemzedékek jönnek, feldúlt családok,
Szeretet, szerelem, szenvedés, átok,
Végtelenbe kígyózó láncreakció,
Betegség, halál és néha egy kis jó.

Szólnék nékik, forduljanak vissza,
Mert üresség van, és semmi sem tiszta,
De ők csak mennek kedvesen, délcegen,
Nekik köszönhetem nem kért életem.

2015. 10. 17.