Sírhantok fölött fejfák, keresztek,
ötvenhatosak mind-mind a vésetek,
szabadságért haltak nők, emberek,
egészen fiatalok, majdnem gyerekek.

Újkori elnyomás ontotta vérüket,
egy nagy bűnük volt, a hazaszeretet,
kart-karba öltve vonult a nagy menet,
fegyverek dörögtek, piroslott a kövezet.

De ez nem volt elég, akasztófát ácsoltak,
állatnál is rosszabb fajzatok vérre áhítoztak,
ám akkor is győztek, kik szabadságot akartak,
mert az élet rácáfolt, így a férgek pusztultak.

Pár évre rá Budapesten, mint gyerek,
jártam és láttam a golyóütötte házfalakat,
vidámságot nem, csak szomorú arcokat,
embereket, ahogy takarítják a romokat.

Hát elárulták újra forradalmunkat,
becsapott bennünket kelet és a nyugat.
Magyarok, mi egy vérből valók vagyunk,
fogjunk össze, legyen boldog országunk.

Több mint ezer éve, bár pusztítva, de törve nem,
lelkünkben szilárd hittel áll nemzetünk s Hazánk
őseink örökölt hitével, kitartóan állunk a vártán
hirdetve boldogan, zászlónk szabadon lobog már.