Emlékszel mikor búcsúztunk?
Fiatalon szét vált utunk
Tele reménnyel ment vonatunk tovább
Meghódítani jött felénk az ismeretlen világ
Azóta sok idő száguldott idővonatán tova
Milyen volt életünk, egy nem várt csoda
Szélsebesen repült velünk a vonat
Jó, s szép, öröm, bánat kísérte utunkat
Visszatérve, hajunk belepte az őszi dér
Régi reményeink megfakulva szívünkben él
Öreges léptekkel megyünk tova
Milyen volt életünk, csak szívünk súgja
S megint búcsúzunk, következik a végállomás
Remény kihalt szívünkben, utolsó találkozás
Arcunkon búcsú könnyek peregnek
Egy utolsó szó, egy „Isten veled!”
S lassú menetben a fejfák elkísérnek
Mosonmagyaróvár. 2018.10.30.
(Szabó Margit örök barátnőmhöz)
