Voltam, vagyok, s majd leszek nevemért,
E név miatt szívetekben felgyullad a fény.
Oly erő ez, mit szabadon enged:
A szellem és az értelem.

Oly erő ez, mit nem birtokolhatsz,
Elfogadni csak alázattal, szelíden teheted,
Mert ha gőg, s önnön érdek vezérli utadat,
Elsüllyedsz a megáradt vizeken.

Ezért ne önmagadra, hanem az égre nézz,
Megérinti szívedet a szeretet.
Onnan suhan át fejedbe a kép,
Angyalok fogják meg kezedet.

S szól a lélek, írsz szebbnél szebb sorokat,
De vajon igazat szól - e mind a gondolat?
Egy költő hamisan ne játszék,
Mert nem lesz, ki mellette ott marad.

Fenséges költeményeket ki tud írni?
Ki az, ki lélekből komponál zenét?
Csak az tud higgyétek el nekem,
Kinek szívében szeretet - él.

Szeretet nélkül ugyan mik vagyunk?
Sem költők, sem tudósok, sem filozófusok.
Semmik vagyunk szeretet nélkül!
Nélküle mind - meghalunk.

Szeretet nélkül mit sem érnek az ujjak,
Hiába írunk selymes gyöngybetűt,
Légy te költő, de előbb ember maradj,
Megjegyzi az élet így minden - szavad..

Voltam, vagyok, s majd leszek nevemért,
E név miatt születtem meg én.
S születtem újjá, költőnek lettem...
Halhatatlanságomat... rímekbe - tettem.

2024.01.10
Budapest
Én írtam: Szabó Márta