Forhant létben hogy pusztul a lélek,
elhalványodnak a csillagévek,
mi csak három dimenziót látunk,
negyedik az idő, miben sétálunk.

Ám nekem van még egy másik titkos tér,
ez az éjszakai csillagszekér,
álomdimenzióm abba pakolom,
ez az enyém, senkitől nem rabolom.

Árnyékokat nem képez az álom,
minden csillogó, nincs féreg a virágon,
ha a valóság néha fájdalmasan hasít,
álmod lesz, mi majd kissé andalít.

Ezt a szekeret nem a lovak húzzák,
ahogy telnek az évek, lelkemet nyúzzák.
meg nem valósított sikertelen álmok,
terhétől a szekérrel mozdulatlanná válok.

De ne a panasz cifrázza e sorokat,
boldogan hiszem, hogy hagyok lábnyomokat,
kezem nyoma bizony, sok helyen díszlik,
gondolataim könyvek lapjain átizzik.

-írta-Varga István-Barcs-2021.06.21.