Somogy Barcson három torony látszik,
szabad szívemmel három kislány játszik,
egyik fekete, másik szőke, harmadik barna,
no közülük ki lesz majd, szívemnek rabja.

Szép barna a szeme, haja koromfekete,
huncut mosoly játszik mindkét szemébe,
tánc közben, hogy öleltem karcsú derekát,
egyre hevesebben verte szívem a ritmusát.

Orgonavirágok illatoztak azon éjszakán,
mikor karomba omlott a csodás szőke lány,
delejező, zöld szemével a lábamról levett,
majd a messzi csillagokban egyszer elveszett.

Nyárvégén muzsikaszót hozott a szél felém,
amikor bánatot láttam egy nő kéklő szemén,
de a tokaji szomorodni gyógyír lesz talán,
hát tüzes csókkal búcsúztam azon éjszakán.

Templomaink három tornya azóta is látszik,
ám a vénülő szívemmel, csak az idő játszik,
míg csak sóvárgó lelkem, maradt még fiatal,
múló éveimmel elmarad már minden diadal.

Torony, amelyről most harang csendít felém,
egy csillagot búcsúztat a mennyeknek egén,
egy embertársunk az örök szigetre költözött,
valakiknek fájdalmas lelke gyászba öltözött.

Sorsunknak útja a születés, az első állomás,
még hány megálló lesz és egy végső csapás,
mert addig bizony életünk sok váltót állít át,
majd a harang nekünk csendít örök éjszakát.

Születünk,
majd küzdünk,
így telik az egész életünk,
nem csak rajtunk múlott, hogyan élhettünk.

Barcs, 2018. 12. 08.