Szerelmünk együtt fakadt a tavasszal,
Kék jácinttal és lila orgonákkal.
Majd kettőnk szívében úgy kivirágzott,
Mint piros rózsák és tulipánok.
Lelked tükre, a szemed, elvarázsolt,
Mint tűző napot felhőtlen égbolt.
Mikorra eljött a hőn várva várt nyár,
Hűséget esküdtünk az oltárnál.
Menyasszonyi ruhában a nászágynál
Felkaptál, magadhoz szorítottál.
A tengerparti hullámokig vittél,
Szívünk örök boldogságot ígért.
Nászágyunk felett a lámpa kialudt,
egymást ölelve nászunk elaludt.
Ébredéskor nem voltál már mellettem,
Riadtan a kapuig kimentem.
Fekete vészmadarakat hallottam,
Körözve röpködtek és károgtak.
Farkas üvöltött a holdat figyelve,
Elveszítettelek egy életre.
A hajnali holdnál úszni volt kedved,
De magához rántott a mély tenger.
Halálodat már a gyászhír mutatta,
rózsád feketére változtatta.
Az elárvult szívemmel sirattalak,
Fekete madarak vigasztaltak.
Nem én okoztam a bajt, a sors keze,
Teremtőm megsegít, hiszen szeret.
2017. július 27. (Módosított)
TM
