A történet egy szerda délelőtt kezdődik.

   Egy ideje munka nélkül voltam, talán mindenki emlékszik, volt egy pár év, amikor elég nehéz volt munkát találni. Munka nem volt, de volt vizitdíj, kórházi napidíj, de ne menjünk tovább bele ebbe a témába. Azon a reggelen a szomszéd Józsi, aki szintén munkanélküli volt, egy álláshirdetésre lett figyelmes az újságban. Elég kemény munkának tűnt, és az időpont is meredek volt. Hajnalba átcsúszó munkaidő, egyszóval nem éreztem nekem valónak. Józsi megkért, kísérjem el, úgysem csinálok most mást, legalább nem kell egyedül mennie. Végül is igaza volt, és így együtt indultunk a megadott időpontra és helyre. Nagyon nem lepődtünk meg, amikor megláttuk a jelentkezők hosszú sorát. Lehetett vagy hatvan ember, férfi, nő vegyesen. Kerestem egy helyet az ablak mellett, és figyeltem az embereket. Egy adatlapot kellett kitölteni, az én kezembe is nyomtak egyet. Átvettem, de eszem ágában sem volt kitölteni. Szomszédom nevetett, és kérdezte, mit veszíthetsz? Igaz, tehát az esélytelenek legnagyobb nyugalmával mégis kitöltöttem. Aztán egyenként behívták az embereket rövid beszélgetésre. Ide sem állt szándékomba bemenni, de a hölgy a szomszédom előtt behívott. Átvette a kitöltött papírt, átnézte, pár kérdést intézett hozzám, válaszoltam, de semmiképpen nem akartam úgymond eladni magamat. Talán tíz perc telt el, a másik kollégájával váltott pár mondatot, majd kedvesen közölte velem, hogy enyém a munka, ha engem is érdekel. Annyira meglepődtem, hogy azt válaszoltam, hogy rendben, érdekel az ajánlatuk. Megkért, hogy később jöjjek vissza, és mindent átbeszélünk, és ha kimegyek, senkinek ne szóljak egy szót sem, mert csak egy emberért jöttek. Kiszédelegtem a szobából, és kimentem az utcára. Később megkötöttük a munkaszerződést, és pár nap múlva munkába álltam.

   Egy nehéz munkát tanultam meg, és később rájöttem a sors játékára. Az ott megélt dolgok, kapcsolatok nélkül nem lehetnék az az ember, aki ma vagyok.

TM