„Én kisgyerek voltam, mikor a szüleimmel diszidáltunk.Így nem emlékszem a „szocira“ – ahogy édesapám, meg néha édesanyám is emlegette. Csak tőlük hallottam a kitelepítésekről, magyarellenességről, „földreformokról“, „beszolgáltatásoktól“. Meg voltam győződve arról, hogy az itteni rendszerváltás elhozta nektek is az igazi szabadságot. Mindenütt azt olvastam, hogy végre itt is demokrácia van. A te szavaidból meg a csalódás, kiábrándulás sugárzik.!

Pisti elgondolkodva kortyolt egyet az előtte gőzölgő kávéból. „Tudod Zoli, én is boldogan ráztam a kulcscsomót 89-ben , és  örültem annak, hogy vége az átkos rendszernek, hiszen az tényleg halálra volt ítélve. De álmomban sem gondoltam volna, hogy éppen azok, és azoknak a leszármazottai , talpnyalói, besúgói és haszonlesői fognak hatalomra jutni, akik a kommunista rendszerben is a legrosszabbak, legelvetemültebbek voltak.

Zoltán szájtátva, értelmetlenül hallgatta Pistit, és csak úgy kicsúszott a száján: „Akkor szerinted a „szoci“ jobb volt, mint a mostani demokrácia!?“  „Jó szót használtál, Zoli: A“ mostani“ demokrácia!“ „Ha a szociban valaki meghallotta volna, hogy mit beszélünk, én holnap börtönbe lennék, te meg rövid úton ki lennél utasítva az országból kémkedésért, vagy lázításér, akkor miért sírjam vissza a régi rendszert.Most tele pofával beszélhetek amit akarok, de éhen is halhatok, a kutya sem figyel rám. Beszélhetel amit akarsz, de mondjuk, Nyitra vagy Zsolna főterén szólalj csak meg magyarul! Ha angolul , vagy akár arabul beszélsz, nem zavar senkit, de a magyar beszéd nekik vörös posztó.

Pisti még elmodta, hogy mikor belátta, a szövetkezet megmentése szélmalom harc, hiszen az állatálományra, gépparkra, földekre is a végrehajtó tette rá a kezét, kénytelen volt csődöt jelenteni. Akkor már 48 éves volt. És bizony fogalma sem volt arról ki fogja őt alkalmazni, mikor ezen a vidéken olyan magas a munkanélküliség, hogy a fiatalok is külföldön tudnak csak boldogulni. Neki is mindkét fia mérnöki diplomával végezte a műszaki egyetemet, mégis a z idősebb, Tamás Angliában pincérkedik, a fiatalabb, Krisztián meg Franciaországban építkezésen segédmunkás.  Most igazán jól jött az ezermester tudása, így került a panzióba karbantartónak, meg mindenesnek.

Egy gondolatnyi csend után Zoltán szólalt meg. Hogy elterelje Pistit a kellemetlen témától, a feleségéről érdeklődött.  „A feleségemre talán Te is emlékszel. Ő is sokszor bujócskázott, meg kergetőzött velünk gyerekkorunkba. Tohók Zsuzsikát vettem feleségül.“

A nyakigláb szőke kislány, Tohók Zsuzsika.Jó pár fiú barátra  Zoltán élénken emlékezett, de a lánykák közül, csak ez az egy jutott  eszébe. Talán azért, mer ez a kislány sokszor még a focicsapatba is beállt, ha a fiúk kevesen voltak.  Ahogy Pisti elmondta, Zsuzsika egészségügyi nővér lett a Kisváros kórházának belgyógyászati osztályán. Persze, ő is , mint sok lány idealizálta a nővérek munkáját, de Zsuzsika akkor sem bánta, hogy nővér lett, mikor a munka nehezét is megértette. A betegekhez türelmes, kedves volt , és szaktudása , precízsége miatt az orvosok is kedvelték.  Még harminc éves sem volt, már kinevezték főnővérnek.

A Kisváros kórháza egy provinciális kórház volt. Sokáig el is kerülte az 1990 utáni vad privatizációt, amikor a befolyással, ismeretségekkel, kapcsolatokkal rendelkezők pár fillérér olyan vagyonokhoz jutottak, amiről még álmodni sem mertek. De ez a kis kórház sem kerülhette el a sorsát. A magas politikában érdekes harc folyt. Ezt talán úgy lehet nevezni:“Aki tudja, marja!" Ekkor születtek a semmiből, egyik napról a másikra az újgazdagok, az újmiliárdosok.Nekik csak az volt a céljuk, hogy valamilyen értéket , ami azelőtt közvagyon volt, ha lehet ingyen megszerezzenek, és utána busás haszonnal túladjanak rajta, vagy jobb esetben vállalkozók legyenek befektetés és rizikó nélkül.

A kis kórházat egy volt alkalmazott,egy mentőautó sofőr szemelte ki magának, a Dancs Feri. Ő már 1989 ben megérezte, hogy váltani kell (vagy felülről utasítást kapott). Még  a nyáron ő volt a korház kommunista pártbizottságának szócsőve, novemberben már pártellenes tüntetéseket szervezett. Így nem volt fúrcsa, hogy az új legerősebb párt megyei választmányába került, és benyújtotta „jogos“ igényét az iránt , hogy ő privatizálja a kórházat.

Először el szerette volna adni a megszerzett vagyont, de mivel nem kapott kedvező ajánlatott, fizető magánkórházat csinált. Drasztikusan csökkentette az alkalmazottak létszámát. Az orvosok fizetéséhez nem   nyúlt, de a nővéreknek csak a törvény szerint garantált minimál bért fizette. Gondolta, így sokan maguk mennek el. Tohók Zsuzsika, vagy most már Lakatos Istvánné is szálka volt Dancs úr szemében, mert nem volt hajlandó bólogatni minden esztelenségre, amit Dancs úr bevezetett. Mivel nagy tapasztalattal rendelkező főnővér volt, nem küldhette ok nélkül az utcára. Az egyik fiatal nővérnek megparancsolta, hogy Zsuzsika munkaköpenye zsebébe csúsztasson egy injekciós fecskendőt, utána ellenőrzést végzett, és lopással vádolta a főnővért.  Mindenki tudta, hogy ez képtelenség, de senki sem merte a munkáját kockáztatni, senki sem állt ki Zsuzsika mellett. Nem is kellet őt elbocsájtani. Ez a gyalázatosság  annyira megviselte az idegeit, hogy idegösszeroppanást kapott. Idegbeteg, depressziós állapotba került, és rokkantnyugdijjas lett 45 éves korára.

    Mikor Pisti ilyen részletesen elbeszélte a felesége sorsát, Zoltán kicsit hitetlenkedve csóválta a fejét. El sem tudta képzelni, hogy ilyen dolgok is megtörténhetnek.

„Tudod Pisti, én sokáig halogattam ezt az utat. Úgy gondoltam, inkább majd akkor jövök, mikor a régi rendszer rémtetteit már feledtétek, demokráciában, szabadon éltek, és csak a lusta és tehetetlen nem boldogul.  Most meg azt látom, hogy te pedagógusi végzettséggel munkás vagy, és annak is örülsz, a feleségednek meg csalások, övön aluli ütések miatt tönkre ment az egészsége. Van olyan régi barát is, aki legalább saját hibájából ment tönkre, vagy aki igazán sikeres lett ebben az új rendszerben?“

Folyt.köv.